1. Közvetlen előzmények és okok
A háború legközvetlenebb előzményeként, ha nem is okaként említhető,
hogy az első világháború utáni békeszerződések roppant módon
átformálták Európa térképét, s a nemrégen alakult nemzetállamokat a
régi birodalmak rovására elégítették ki. Ezzel az egyébként is meglévő
vereség érzését még további frusztrációs érzésekkel fokozták a
vesztesek körében. Ezek az előzmények alapvető szerepet játszottak
abban, hogy szélsőjobboldali diktátorok jelenhettek meg a színen.
Militarizálták és terrorizálták saját lakosságukat, amely azonban mégis
elvárta és el is tűrte tőlük, hogy állítsák helyre a régi nemzeti
dicsőséget.
A náci Németország nem pusztán egy militarista diktatúra volt a sok
közül, hanem vezetői szinte a kezdetektől fogva a hivatalos
propaganda szintjén fogalmazták meg azt, hogy szigorú faji hierarchia
létezik a világban, melynek elején az árják, a végén pedig a zsidók
állnak. Adolf Hitler Németországában először az elmebetegeket
sterilizálták, majd ölték meg (eutanázia program), de ez az „akció” még
kiváltotta az egyházak tiltakozását. Később a cigányokat, a politikai
másként gondolkodókat és a homoszexuálisokat kezdték üldözni, de a
legsanyarúbb sors a zsidóságra várt. Bár Hitler egy ideig proponálta a
német zsidók elköltöz(tet)ését az országból, az 1942 elején lezajlott
wannsee-i konferencia zöld utat adott a zsidóság megsemmisítésének,
melyet főleg a náci szoldateszka csizmái alá került országok zsidósága
szenvedett el. Európa zsidóságát megsemmisítő táborokba hurcolták.
Az európai hatalmak nem tudtak mit kezdeni Németország és
Olaszország felemelkedésével s elnézték, hogy a spanyol polgárháború
(1936-1939) a fasiszták győzelmével végződjék. A náci Németország
fokozatosan terjesztette ki hatalmát: 1938 márciusában bekebelezte
Ausztriát (Anschluss) s 1938 szeptemberében, a müncheni
egyezménnyel elérte, hogy megkapja a Csehszlovákiához tartozó
szudétanémet vidéket is.
Hitler 1939 márciusában lerohanta Csehszlovákiát, létrehozta a Cseh-
Morva Protektorátust, a szlovák náci bábkormányt és területüket
„adatott” át a magyaroknak. Ráadásul Hitler 1939. augusztus 23-án
neutralizálta a Szovjetuniót is: a Molotov-Ribbentropp paktum - mely
eredetileg megnemtámadási egyezmény volt a két ország között - titkos
záradéka Lengyelország felosztását tartalmazta. 1939. szeptember
elsején (ez a második világháború „hivatalos” kezdete) Hitler
(hadüzenet nélkül) megtámadta és bekebelezte Lengyelország egy
részét, míg a másikat a szeptember 17-én támadó szovjet csapatok
szállták meg. A nyugati országok hadat üzentek a németeknek, ám
hadműveletek ekkor még nem indultak el.
2. A háború első évei
Nemcsak a németek támadtak. 1939 novemberének végén a szovjetek
megtámadták Finnországot, minek következtében kizárták a
Népszövetségből. Az 1940. márciusi szovjet győzelem után pedig a
németek megtámadták Dániát és Norvégiát, majd a Benelux-államokat.
Franciaországot is lerohanta Hitler, egy része protektorátus lett, míg
másik részén bábállam alakult (ez volt az un. Vichy-i Franciaország). A
németek a Balkánon is „tevékenykedtek”: megtámadták Görögországot
és Jugoszláviát is. Románia és Bulgária a németek szövetségese volt,
így nem volt szükség a megszállásukra. A németek és szövetségeseik
kegyetlenül irtották a helyi zsidó lakosságot és a partizánokat. A
zsidókat a nácik koncentrációs táborokba zárták, ahol – több helyen is –
gázzal végeztek velük, majd a holttesteket elégették. Ilyen volt az
Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábor.
1941. június 22-én Németország – váratlanul – megtámadta a
Szovjetuniót. Kezdetben annyira meglepték a szovjeteket, hogy mélyen
be tudtak hatolni az ország belsejébe. Leningrád azonban ellenállt:
1941 szeptemberétől 1944-ig a leningrádi blokád következtében – bár
rengetegen haltak meg –, a szovjetek megállították a németeket.
Moszkvát sem tudták bevenni s 1941 decembere-1942 januárja után
világossá vált, hogy hosszú, elhúzódó háborúra számíthatnak.
A nyugati hatalmak eközben feleszméltek. A Churchill vezette brit
kormány az Atlanti Chartát hozta létre az amerikaiakkal
(1941.augusztus 12.), majd megalakult a szélesebb antifasiszta
koalíció.
Pearl Harbour amerikai támaszpontját 1941. december 7-én támadták
meg a japánok, ezzel pedig az amerikaiak is hadba léptek. Anglia, az
Egyesült Államok és a Szovjetunió egy oldalra kerültek s ezzel
alapvetően vált kétségessé a német győzelem, hiszen a Szövetségesek
oldalán helyrehozhatatlan erőfölény alakult ki. A nyugati nagyhatalmak
és a Szovjetunió vezetői 1943 decemberében, Teheránban, már a
háború utáni rendezés esélyeit latolgatták.
Nagy fordulatot a háború menetében a sztálingrádi csata (1942. július-
1943. február) hozott, a küzdelmek végén a szovjet erők
háromszázezer embert zártak gyűrűbe s megadásra kényszerítették a
von Paulus által vezetett német erőket. Ám az angolszász erőknek is
sikerült áttörést elérniük: 1942 októberétől fokozatosan szorították ki a
német és olasz erőket Észak-Afrikából, majd 1943. júliusában partra
szálltak Szicíliában. A németek közbeavatkoztak, de Olaszország kivált
a háborúból. A fordulat akkor vált teljessé, amikor 1944. június 6-án, az
angolszász erők partra szálltak Normandiában s megkezdődött
Franciaország és a Benelux-államok felszabadítása. Bár a németek
erősen ellenálltak sőt az Ardennekben ellentámadásba mentek át, a
hadműveletek zöme Németország területére tevődött át,
megpecsételve ezzel a háború sorsát.
3. A háború vége és befejeződése
A második világháború sorsát 1944 nyarán döntötte el a normandiai
partraszállás. A szovjetek is ellentámadásba lendültek. Románia és
Bulgária kilépett a német szövetségi rendszerből, a szovjet hadsereg
pedig egyre mélyebben hatolt be Kelet-Európába. 1945 januárjában
még inkább kiteljesedett a szovjet offenzíva s április 25-én, az Elbánál
találkoztak az amerikai és a szovjet csapatok. Berlin ostromát és Adolf
Hitler öngyilkosságát követően május 8-án Németország kapitulált. A
győztesek felszabadították a koncentrációs táborokat, ahol iszonyatos
látvány fogadta őket: a világháború és a nácizmus lényege tárult a
szemük elé.
A győztes hatalmak vezetői 1945 februárjában, Jaltában találkoztak
és megállapodtak Németország megszállásáról, a jóvátételről s
felelősséget vállaltak azért, hogy a kontinens országai a nemzeti
önrendelkezés jegyében antifasiszta és demokratikus átalakuláson
mennek át.
A „nagy háború” óriási vérveszteséget hozott a világnak. 55 millió
ember halt meg (ebből 20,6 millió a Szovjetunió lakosa volt) s a
konfliktussorozat óriási népmozgásokat indukált.
4. Magyarország a második világháborúban
Amikor Adolf Hitler 1940. decemberében jóváhagyta a Szovjetunió
megtámadásának tervét, a Barbarossa-tervet, Magyarország is
kényszerpályára került. Jugoszlávia esetében az volt a helyzet, hogy –
bár német nyomásra csatlakozott – a náci szövetséghez, de azt a
kormányt, mely aláírta ezt a nyilatkozatot, puccs távolította el a
hatalomból. A németek azonnal be akartak vonulni Jugoszláviába, de
Teleki Pál miniszterelnök (aki „örök barátsági szerződést”) írt alá az
állammal, 1941. április 3-ra virradó éjjel inkább az öngyilkosságot
választotta a szerződésszegés helyett. Utódának már nem voltak ilyen
aggályai s a magyar csapatok részt vettek Jugoszlávia megszállásában.
A magyarok hadba lépését Kassa „szovjet” bombázása „indokolta”. Mint
kiderült, provokációról volt szó. A németekkel együtt a Szovjetunióba
behatoló magyar haderő miatt rövid időn belül Magyarország
hadiállapotba került a Szovjetunión kívül Angliával és az Egyesült
Államokkal is. Közben újabb zsidótörvényt hoztak, mely már faji
alapokon állott, ráadásul 1942 januárjában a magyar hadsereg –
„válaszul” a partizánakciókra – közel négyezer embert gyilkolt le Újvidék
térségében. Csak Kállay Miklós - aki egyébként is nagyobb távolságra
törekedett a németekkel szemben - miniszterelnöksége alatt állították a
bűnösöket hadbíróság elé.
A sztálingrádi csata után a magyar hadsereg végnapjai kezdődtek el,
Voronyezs körzetében óriási vereséget szenvedett el a frontra küldött
második magyar hadsereg. 1943. szeptember 9-én a nyugati
szövetségesek átadták az előzetes fegyverszüneti megállapodás
tervét, ebben azt követelték, hogy az ország szakítson a németekkel,
és vonja vissza csapatait a Szovjetunióból. A németek tudomást
szereztek az ország terveiről, ezért 1944. március 19-én megszállták
Magyarországot. Kineveztették a németekhez lojális Sztójay Dömét
miniszterelnöknek, letartóztatták a főbb ellenzéki politikusokat, és
elkezdődött a magyar zsidók elleni hajtóvadászat is. Megkezdődött a
zsidóellenes rendeletek sorozata, gettókba tömörítették a zsidóságot,
majd május és július között – Budapest kivételével – az összes
helységből deportálták őket koncentrációs táborokba, az országhatáron
kívüli helyekre. Nagy nemzetközi tiltakozás és az Auschwitz-i
Jegyzőkönyvek birtokában Horthy Miklós kormányzó július 6-án
leállíttatta a deportálásokat.
Ám a német megszállásnak más következményei is lettek. Nem hozták
haza a magyar katonákat, hanem még az első magyar hadsereget is
bevetették, amely még több véráldozattal járt. 1944. augusztus 29-től
datálható a Lakatos-kormány tevékenysége, mely a háborúból való
kilépést tűzte ki célul. Hiába volt azonban minden, a németek mindenről
informálódtak, a szovjetek pedig szeptember végén átlépték a trianoni
magyar határt. Október 11-én aláírták a szovjetekkel az előzetes
fegyverszüneti megállapodást, s október 15-én Horthy Miklós
bejelentette, kilép a háborúból. A németek válaszul elfogták Horthy fiát,
megszállták a főváros stratégiai pontjait, majd rávették a kormányzót
arra, nevezze ki Szálasi Ferencet miniszterelnöknek.
Szálasi azonnal teljes mozgósítást rendelt el s óriási terrort
foganatosított. Nyilas különítmények zsidók tömegeit lőtték bele a
Dunába. A gyenge magyar ellenállás legfontosabb szervét, a Magyar
Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának vezetőit elfogták,
többüket pedig kivégezték.
A győztes marsban lévő szovjetek három hullámban támadtak a Kárpát-
medencében, 1944 szeptemberétől Erdélyben, aztán novemberben Dél-
Dunántúlon a Balaton vonaláig, és a Duna-Tisza közén. 1944
karácsonyára pedig körbezárták Budapestet is. A kapitulációs felhívást a
város német parancsnoksága visszautasította. A szovjet hadműveletek
harmadik hulláma már Budapest elfoglalása után történt, ám a németek
„miatt”, hiszen azok nagy haderővel igyekeztek visszaszerezni a Duna-
vonalát és egyben a zalai olajvidéket is biztosítani akarták. A szovjetek
sikeres ellentámadásba mentek át: április 4-re Magyarország területe
felszabadult. Az ország nemzeti vagyonának több, mint 40%-a pusztult
el, többszázezer magyar zsidót öltek meg és többszázezren haltak meg
(katonaként és civil áldozatként) – értelmetlenül – a frontokon.
Magyarország tragédiája nem csak az volt, hogy már megint a
vesztesek közé tartozott, hanem az, hogy a revíziós megszállottság
annyira eluralkodott a vezető rétegen, hogy ezért képesek voltak a náci
Németország oldalán háborúzni, odadobni a magyar zsidóságot és
többszázezer katona életét, ugyanakkor a háború végén már nem
tudtak kilépni a vesztes küzdelemből. A magyar háborús veszteségek
elérik a 8-900 ezer főt, ebből igen tekintélyes számot (600 ezer)
képvisel a magyar zsidóság embervesztesége.
